Magánintézményben kórházi állapotok...

A sok kórházra járás után sok szépet és jót hallottunk egy bizonyos magán intézményről, így hát felkerekedtünk, hogy megnézzük mi fán terem.
A kezdeti elbeszélgetés nagyon kellemes volt, a doki rendesnek tűnt és inszeminációt javasolt. Ezekről már írtam korábban. Sajnos egyik sem sikerült... :-(
Igazából ezzel a bizonyos dokival nem is volt semmi gond, azon kívül, hogy elérhetetlen. A sokadik próbálkozás után a recepciós hajlandó átadni neki egy üzetenet és akkor mindig visszahív. Szóval ez a bizonyos orvos a rendesebb kategóriába tartozik, őt nem bántom.
Viszont azért meglepő dolgok is történtek. Talán azért leptek meg ennyire, mert hát ugye ez egy magánklinika, ahol az ember legalább a pénzéért elvárna minimális tiszteletet.
Kezdjük a recepcióval. Amikor az ember odaér és mivel gondolja, hogy mivel időpontra jött, így talán némi fogalmuk van, hogy miért van ott az ember. Ha nincs, akkor pedig kérdezzék meg. Pontosan és világosan. Nem kéne előfordulni annak, már a vizsgáló szobában derül ki, hogy nem volt elég nekik az "ultrahangra jöttem" válasz, mert hogy azt is el kellett volna mondanom, hogy hányadik napon vagyok éppen, mikor menstruáltam utoljára stb. Nem, már ott a vizsgálat előtt érkezik a letolás, hogy ezt és ezt miért nem mondtam, mert ő nem töltötte ki és akkor majd őt hogy le fogja szidni az orvos, meg ilyenek. Nem is a tény zavar, mert lehet valakinek rossz napja, hanem a stílus és a hangnem...
Másik kedvence sztorim ugyanitt. Ismét ultrahangos vizsgálatra várok, jön is a vizsgáló orvos (az én dokim éppen konferencián), de ahelyett hogy velem törődne, fennhangon kitárgyalja a nővérrel, hogy akkor ma milyen levest fognak rendelni, mennyiért és nehogy diétásat, mert az 100 Ft-tal több. Mi ez, egy társalkodó szoba??? Ezen már csak mosolyogni tudtam...
Szóval lehet, hogy csak én vonzom be ezeket a sztorikat, de mélységesen felháborítónak tartom, hogy egy magánklinikán - nem kórházban, ahol TB kártyára megy minden - ilyen stílust engednek meg az ott dolgozók. Ezen érdemes lenne elgondolkodni...

A kineziológusnál...1. rész

Már sokszor hallottam a kineziológiáról, de a mai napig még sosem találkoztam eggyel sem. Egy barátnőm ajánlott egy bizonyos szakembert, aki "babacsináló kineziológus" hírében állt...Van is egy büszkeségfala, amin az "ő" gyerekeinek képe lóg. Mit ne mondjak elég sokan vannak és nemcsak Magyarországról. Mivel nagyon elfoglalt, így szerencsésnek mondhatom magam, hogy elég hamar kaptam időpontot hozzá.
Az egy óra alatt beszélgettünk egy kicsit rólam. Aztán ő "kommunikált" a tudatalattimmal és kioldotta a legnagyobb problémának ítélt gócokat. Meglepő módon a tudatalattim a legjobban a nőgyógyászokat hibáztatta, rájuk voltam a legjobban dühös. Már írtam róluk korábban, így nem is csoda, hogy még dolgozott bennem a dolog. Véleménye szerint az ilyen orvosi elszólásokért a diplomáját kellene elvenni némely nőgyógyásznak. A nők többségének vannak ilyen-olyan rossz tapasztalatai az orvosok tapintatlanságáról. Fogalmuk sincs róla, hogy mit okozhatnak a nők lelkében, ami esetleg a későbbiekben blokkolhat bizonyos dolgokat. Ez nagyon szomorú...
Végül elárasztott engem mindenféle házi feladattal - candida teszt, tornagyarkorlatok megtanulása, Jónás-módszer stb. Úgy látszik több fronton is támadunk. Folyt. köv.

Inszeminációim története

Miután már több mint egy éve próbálkoztunk a babával és túl voltunk néhány antibiotikum kúrán, amely a bennünk található gonosz kis baktériumokat volt hivatott melegebb égtájakra küldeni, eljutottunk az egyik budapesti meddőségi centrumba.
Itt megint össze-vissza vizsgáltak minket és pár hónap után sor kerülhetett az első inszeminációra. A legjobb tudomásom szerint a TB 6 inszeminációt finanszíroz olyan intézményekben, ahol TB kártyára történik az ellátás. Nem vonatkozik ez a magánintézményekre, mert ott szabott ára van a beavatkozásnak.
Két naponta figyelték, hogy hogy növekedik a petefészkem, aminek el kell érnie a 22-25 mm-t, hogy a tüsző várhatóan megrepedjen és ekkor lehet a beavatkozást elvégezni. Nekem félidőben még nem igazán akaródzott a megfelelő méretre nőnie, de aztán mintha megtáltosodott volna, hirtelen optimális nagyságú lett. Ezt az eljárást némi hormoninjekciók kísérik, melynek következtében nem is egy, hanem 2 petesejtem is megért. Az inszeminációt megcsinálták két egymást követő napon, a második azért kellett állítólag, hogy biztosra menjünk. Aztán jön a várakozást. Nagyon izgultam és legnagyobb örömömre időre nem jött meg a menstruációm. Sőt a teszt is pozitív lett. Ez pont karácsony környékére esett, amikor is mindenki szabadságon volt, így a nőgyógyásszal egyeztetve csak Szilveszter után mentem vissza. Az első ultrahangon egy kis borsónyi nagyságú petezsák volt látható. Ez mind nagyon jó hír lett volna, ha nem kezdődtek volna napközbeni eléggé fájdalmas hasgörcsök, majd ezek csúcspontjaként elkezdtem vérezni. A következő ultrahangon a nőgyógyász "kedvesen" megjegyezte, hogy "Nem tudnám megmondani, hogy élő vagy halott magzat van magában!" Na ez kellett az amúgy is labilis lelkemnek...ki is borultam rendesen...De még ezzel nem lett vége. A folyamatos vérzés nem akart elállni és akkor újabb "jó" hírrel kecsegtetett az orvos miszerint, ha nem áll ell a vérzés, akkor még a biztonság kedvéért csinál egy abortuszt is. Na még csak ez kéne! A sors úgy látszik megkönyörült rajtam és közel egy hónap múlva, mint a következő menstruáció befejeztével abbamaradt a vérzés. Tehát sikerült is, meg nem is. Azzal vígasztaltam magam, hogy ha egyszer sikerült, akkor máskor is fog...
Ennek fényében és reményében évekkel később az egyik magánintézményben sort került 4 ilyen beavatkozásra, amelyikből egyik sem sikerült...Ezután már nem is mentem vissza, úgy döntöttem hogy a sorsra bízom magam...

Akik nem akarnak gyereket...

Sok olyan nővel találkoztam az életemben, akik kerek-perec kijelentették, hogy nem akarnak gyereket. Érdekelt, hogy vajon ők miért ezt gondolják.
Volt, aki úgy gondolta, hogy jól elvan a gyerekekkel távolról, csak az ő kis világát ne zavarják... Volt, aki túl hamar jött, így a szülei nem tudták megfelelően élvezni a fiatalságukat, így gondolta, ő legalább okosabb lesz és kiélvezi az életet... Volt aki nem szándékozott erre a romlott világra gyereket szülni, mert hogy ugye mi lesz vele, hogy fog felnőni, hogyan fogja megóvni a világtól, a bűnözéstől, a kábítószerektől meg minden rossztól... Volt akinek a testvérei rengeteg gyerekkel szaporították a családot, gondolta, most már ő minek szüljön még...Ezerféle válasz lehet, amelyekre ezerféle kérdést lehet feltenni. Természetesen mindenkinek szíve-joga gondolni bármit, tiszteletben tartom az érzéseiket.
Számomra azonban igenis az utódnemzés és gyerekvállalás a világ legtermészetesebb dolga. Sosem értettem azokat, akik úgy döntöttek, nekik nem kell a gyerek. Igenis jó érzés, ha két emberből egy harmadik jön létre és - ideális esetben - ez a két ember egyengeti a harmadik útját, nézi percről percre, hogy hogy változik, hogy fejlődik és mi lesz belőle. Jó érzés lehet látni, hogy valaki belőlünk van, hozzánk tartozik. Katarzis élmény volt számomra, amikor megszületett az öcsém kisfia 2007 februárjában. Reggel kaptam a hírt és órákig határtalan boldogság vett körül. Ő az én vérem...hozzám is tartozik. Én leszek a keresztanyukája és nagyon közel érzem magamhoz azóta is. Leírhatatlan volt. Csak kívánom mindenkinek, hogy átélje ezta csodálatos érzést, amikor az ember legszívesebben sírni tudna...

A meddőség pszichoszomatikája

A minap érdekes írásra bukkantam a http://meddoseg.lap.hu/ weboldalon, ahol sok érdekes dolgot lehet megtudni. A cikket Szendi Gábor írta, "A meddőség pszichoszomatikája" címmel 2001-ben. Számomra már ez is megdöbbentő, hogy az én problémám, egyáltalán nem új keletű, hanem már sok-sok éve komoly gondokat okoz párok életében.
Közel áll hozzám a gondolat, hogy valóban a mai orvostudomány próbálkozhat és eredményeket is elérhet a meddő párok esetében. A várva várt gyermek viszont oda fog megérkezni ahol a körülmények minden szempontból adottak. Itt nem csak a tágabb környezetre gondolok, mint lakás vagy anyagi biztonság, hanem pont az anya testi és lelki állapotára. Nekem is vannak barátaim, akik elmentek lombik programra mosolyogva és optimistán. Az első érdekes módon nem az ő hibájukból, de nem sikerült. A második eredménye a gyönyörű 14 hónapos Eszter. Nekik bejött.
Sok éven keresztül gondoltam azt, hogy dolgozom, mert szeretem a munkámat, a kollégáimat és a munkahelyemre is szívesen járok be. Még anyagilag is ideálisnak mondható volt a helyzet. Mindenre és mindenkire volt időm, csak magamra nem. Nem baj, hogy többet dolgozom, mint az átlag, majd ha jön a gyerek, akkor majd leállok...de ez nem így van. A gyerek akkor jön, ha jön, ha van "helye" az adott pár életében. Ezért már egy ideje azon dolgozom, hogy megteremtsem a helyet egy gyerek számára. Többet foglalkozom magammal. Testileg és lelkileg is igyekszem minél több időt magamra fordítani. Nekem per pillanat már az is eredmény, ha látom magamon a változást. A többi meg majd adja magát...

HSG azaz petevezeték átfújás

Már egy jó ideje el voltunk foglalva a babaprojekt-el, amikor is egy barátnőmtől hallottam, hogy volt egy kisebb nőgyógyászati műtéte. Elmesélése alapján nem tűnt valami kellemesnek, így hát sutban vágtam az információt.
Talán a türelmetlenség, talán a kíváncsiság miatt nem vártuk ki az 1 év próbálkozási időt és elmentünk az akkori nőgyógyászomhoz, hogy meg kellene nézni, hogy mi lehet a hiba oka. A vizsgálat szerint szervi bajom nem volt, de javasolta a HSG-t, azaz a petevezeték átfújást. Később megtudtam, hogy ez az az eljárás, amit a barátnőmön is elvégeztem. Kissé beparáztam, de gondoltam ha ez kell, akkor vágjunk bele.
A közel egy napos elfoglaltság kellemesen indult a kórházban, ugyanis előmelegítették a petefészkeimet, illetve a egész kismedencét. Na most ez nem azt jelenti, hogy beraktak egy embernagyságú mikróba, hanem valamilyen masinával kellemesen előkészítették a szerveket a beavatkozásra. Ezután jött a kellemetlen része a dolognak. Egy műtős fiú eltoligált a műtőig. Szerintem az ember már itt beparázik, ahogy meglátja azt a sok sok fém dolgot meg a lámpákat. Itt kaptam egy érzéstelenítő injekciót, de nem ám kívülről, hanem belülre. Na ezt senkinek sem kívánom...Azután pedig behelyeztek 1-1 katétert a pete vezetékekbe. Ezután áttoltak egy másik épületbe egy alagsori, hol van lámpa, hol nincs folyosón keresztül a röntgenbe. Kissé ijesztő volt, de nekem akkor már mindegy volt. Szóval a történtekhez képes aránylag kellemes meglepetés volt, amikor a kontraszt anyagot bevezették, mert azt csak kis mértékben éreztem, ellentétben a barátnőm elmesélésével, aki úgy érezte, mintha szét akarna robbanni a hasa. Nekem hál istennek nem volt annyira vészes a helyzet, nem voltak annyira elzáródva a petevezetékek. Még némi kellemetlenség várt, amikor elment az érzéstelenítés hatása, olyan volt mintha erősebb menstruációs görcseim lettek volna. De hál istennek ezek is elmúltak, úgyhogy a záró jelentés után már mehettem is haza.
A tanulság számomra az volt, hogy nem vagyunk egyformák. Mindenkinek máskor és máshol jó vagy rossz. Bár aggyal tudom, de még a gyakorlatban csak tanulgatom, hogy mindenkinek egyéni a sorsa és a dolgok akkor és úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell....

35 év

A rokonok mellett az orvosok is fő kedvenceim, főleg a nőgyógyászok. Az elején nagyon aranyosak és kedvesek, aztán az idő elmúltával változik a helyzet. Sokszor tapintatlanok és mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy milyenek a nők, pedig egész nap velük foglalkoznak. Felragyog a mosoly, amikor elárulod, hogy most nem tablettáért jöttél, hanem gyereket szeretnél. Nincs semmi hátsó gondolatom, hogy mi lehet a mosoly mögött, naivan azt hiszem, hogy velem együtt örül az előttünk álló szép feladatnak. Akkor hát fogjunk bele.
Aztán telnek ismét a hónapok és évek. A nőgyógyásszal való randevúk egyre csak az évente ajánlatos rákszűrő vizsgálatokra korlátozódnak. Az utolsó ilyen találkozás alkalmával ránézett a papíromra és így szólt: "Most már lassan 35 éves lesz. Jó lenne ha már gyereket szülne, mert ki fog futni az időből!" Mindezt miközben kászálódom le a vizsgálószékből. Köszönöm szépen...Miért, szerinte nekem nem ez a célom? Talán azt sem tudom, hogy mikor leszek hány éves? Nyilván a rengeteg beteg közül már fogalma sincs, hogy kinek mi a története. Ránéz a lapjukra, aztán odaszól valamit, aztán jöhet is a következő beteg. Mert hát igen sokan vannak, mivel hogy a szabályok szerint heti 2-szer fél nap rendelés engedélyezett. Ide is 3 hétre előre kap az ember időpontot. Az egészségügy mai helyzetéről könyveket lehetne megtölteni. Talán majd egyszer...
Azóta ez a kórház bezárt és beleolvadt valamelyik másikba. Már nem is tudom követni. Mivel nem ide tartoztam hivatalosan, így most mehetek a kerületi szakrendelésen rendelő nőgyógyászhoz. Megcsillan a remény, hogy hátha talán ő majd más lesz. Nemsokára megtudom....

A rokonok....

Mikor az ember megeszküszik, a rokonok általában nemsokkal ezután lázas találgatásokba bocsátkoznak, hogy mikor is érkezik majd az utód. Elvégre azért van a házasság, hogy utána megérkezzenek az apró tipegő lábacskák. Nálunk ez akkor (7 éve) még nem volt annyira prioritás. Szerettünk volna megteremteni a körülményeket, aztán majd meglátjuk.
Visszatérve a hőn szeretett rokonokra, tapasztalatom szerint a kérdezgetések és puhatolózások alapvetően jóindulatúak, de sokaknak fogalmuk sincs, hogy milyen gyönyörűen bele tudnak gyalogolni az ember lelki világába...Egyszerűen, mivel ritkán találkozunk, nincs más témájuk. Nálunk ez elég hosszadalmas folyamat volt, amíg tudattuk velük, hogy ha lesz valami hírünk, akkor fogunk szólni, addig meg hanyagoljuk ezt a témát. Ma már ez hálistennek működik. A legfőbb szövetségem az anyukám, aki sokszor szorgalmasan előkészíti a terepet. Például nemrég vidéki esküvőre voltunk hivatalosak, ahová anyukámék egy nappal előbb érkeztek és mindenkit megkértek, hogy ezt a témát ne hozzák szóba. Ezért nagyon hálás voltam.
Sajnos nem minden rokon ilyen tapintatos. Az egyik kedvenc történetem, amikor egyik nagynéném amikor értesült, hogy milyen gondjaink vannak, jött a rengeteg kérdésével és tanácsával, majd a végén ezt a következtetést szűrte le: "Na nem baj, ha semmi nem jön össze, akkor majd örökbefogadtok egy gyereket!" Örülök, amikor megszervezik a saját életemet...A pálmát azonban mégis az unokanővérem férje viszi. El kell hogy mondjam, hogy mindkettő gyerekük úgy érkezett, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Első próbálkozásra. Egy fiú, egy lány. Visszatérve az úriembernek semmilyen szempontból nem nevezhető rokonomra, egy nyári családi összejövetel végén, miután az öcsémék bejelentették, hogy babájuk lesz, odaosont a férjemhez, hátbaveregette és közölte vele: "Na most már ti is összekaphatnátok magatokat!" Irtó nagy szerencséje, hogy nem nekem mondta, mert ha ezt megteszi, akkor vagy az asztalt borítom rá vagy pedig az egész rokonság előtt olyat mondok neki, amit még én is megbánok....
Nem hiába van az a mondás, hogy az ember a barátait megválogathatja, de a rokonait nem...Milyen igaz!